Egy magas intellektusú, jól funkcionáló autizmussal és OCD-vel élő serdülő fiú esete
Andrással 2023 -ban kerültem kapcsolatba gyermek- és ifjúsági coachként. A szülők kerestek fel a Kunigunda Központban, segítséget kérve fiúk beilleszkedési, viselkedés- és kortárskapcsolati problémáihoz. Az édesanya határozottan, de kétségbeesetten ragaszkodott ahhoz, hogy András hozzám kerüljön – annak ellenére, hogy a fiú kezdetben ellenállt az ötletnek.
A család kórelőzményéből kiderült, hogy András korábban gyermekpszichiátriai ellátásban részesült, ahol OCD-t (kényszerbetegséget) diagnosztizáltak nála, és gyógyszeres kezelést kapott. A pszichiáter kognitív viselkedésterápiát is javasolt, ennek érdekében két pszichológussal is próbálkoztak. Az első szakembert András elutasította, a második pedig egy évig rajzoltatta, majd eltanácsolta őket, miután nem tudott előrelépést elérni.
Amikor András hozzám került, 13 éves volt. Már az első alkalommal nyilvánvalóvá vált, hogy intellektuálisan kiemelkedő: szókincse, beszédmódja, gondolkodása meghaladta életkori szintjét, miközben bizonyos helyzetekben kifejezetten infantilis viselkedést produkált. Jellemző volt rá például, hogy érzelmi túlfűtöttség hatására artikulált hangokat adva, repkedő mozgásokat imitálva ugrált a térben.
Noha az OCD diagnózis és kezelése nem tartozik kompetenciakörömbe, a konzultáció végén ezt jeleztem is a szülőknek, András mégis már az első alkalommal nyitottnak, együttműködőnek mutatkozott. A kölcsönös szimpátia és az édesanya ragaszkodása miatt – aki a „reményvesztett esélytelenek nyugalmával” bízott bennem – vállaltam a közös munkát, hangsúlyozva a coaching, illetve prevenció kereteit.
Andrásnak nincs hivatalos SNI-kódja vagy szakértői véleménye, mivel az édesanya elzárkózott minden olyan diagnosztikus eljárástól, amely a gyermek továbbtanulási lehetőségeit korlátozhatja. Az iskolában András kitűnő tanuló, tehetsége versenyeken is megmutatkozott, felvételt nyert egy hatosztályos gimnáziumba. Ugyanakkor magatartása problémás: gyakran unatkozik, mivel az életkori szintű feladatok nem jelentenek számára kihívást. Emiatt provokatív viselkedés, verbális bántások, indulati kirohanások, sőt egy alkalommal balesethez vezető tárgyhasználat is előfordult.
A foglalkozások során András kiemelkedő kreativitást, vizuális és nyelvi tehetséget mutatott. Lexikális tudása, analitikus gondolkodása, reflexiói messze meghaladták korosztályát. Rajzkészsége figyelemre méltó volt, míg nagymozgása, mozgáskoordinációja és egyensúlya látványosan elmaradt az életkori szinttől.
A rendszeres önmegfigyelés, kutatás és a foglalkozások előrehaladtával egyre inkább világossá vált számomra, hogy András jól funkcionáló autista, akinek tüneteihez OCD is társul. Az OCD kezdete 5 éves korra tehető, amely az anális szakaszban egy érzelmileg megterhelő regressziós válaszban csúcsosodott ki. A Steve Slavin: Looking for Normal c. könyv elolvasása után vált bennem teljesen biztossá a gyanú.
Félidőben jeleztem az édesanyának a gyanúmat, de a szülők elutasították az autizmus specifikus kivizsgálást, valamint a családterápiás lehetőséget is. Ezáltal András nem kapta meg a szükséges célzott és egyéb pszichoterápiás segítséget. Ennek ellenére a fiú még további 3 hónapig járt hozzám, mert szorongása érezhetően csökkent, és kérésre segítettem a gimnáziumi beilleszkedésre való felkészítésében.
András esete jól példázza, hogyan képes egy kiemelkedő képességű, ám atipikus fejlődésű gyermek “kiesni a rendszer résein”, ha nem kap célzott, összehangolt, rendszerszintű támogatást. Az együttműködés során kulcsfontosságú volt a bizalmi kapcsolat, a rugalmasság, a rendszerszemlélet, valamint az elhatárolódás a diagnosztikai és terápiás kompetenciáktól. Ugyanakkor András komplex személyisége és működése tovább erősített abban, hogy a kivételes képességek és a nehezen kezelhető tünetek gyakran kéz a kézben járnak, és a támogatás kulcsa a megértés és elfogadás – mind a család, mind az intézményi környezet részéről.
Írta: Szilágyi Kinga