Prevenció • Családsegítés • Tanácsadás • Mozgásfejlesztés • Gyógypedagógia • Pszichológia • Coaching
Egy hely, ahol a gyermek áll a szakmai együttműködés középpontjában.
A Kunigunda Központ 3 és fél éve jött létre azzal a céllal, hogy elhivatottan segítse a gyermekeket és családokat a fejlődésük útján. A központ alapítójaként és szakmai vezetőjeként legfőbb küldetésem e a prevenció gyakorlati megvalósítása, a prevenció mindhárom színterén.
Az elmúlt években a primer, elsődleges prevenció valósult meg a központban, amelynek középpontjában a komplex prevenciós szűrés, a teljes körű anamnézis és fejlettségi felmérés, valamint a részképesség-, mozgásfejlesztés- és coaching-hármasára épülő integratív fejlesztés állt. Mindez a TLSZ-program keretében zajlott, amely a gyermekeket a saját tempójukban, egyéni szükségleteik mentén segíti a harmonikus fejlődésben.
Alapvető szemléletünk, hogy nem diagnosztizálunk, nem címkézünk – hanem segítünk meglátni, miben van elakadás, és hogyan lehet azon közösen túllépni a gyermek erősségeire építve.
Mi történik itt? Szűrünk, figyelünk, kísérünk.
Prevenciós szemlélettel dolgozunk: segítünk időben felismerni, ha egy gyermeknél részképességbeli nehézség, érzelmi elakadás vagy szociális bizonytalanság mutatkozik. Sokszor ezek csak átmeneti élethelyzeti tünetek – és pont ezért jó, ha időben észrevesszük őket.
A 3 és fél év szakmai és gyakorlati tapasztalata egyértelműen megmutatta, hogy elérkezett az idő a prevenció második és harmadik szintjének megvalósítására is. A Kunigunda Központ célja, hogy a következő években a hazai szakmai közegben is meghonosítsa azt az interdiszciplináris prevenciós szemléletet, amely európai viszonylatban is élen járó skandináv mintára épül.
Ez a szemlélet a korai fejlesztés, a mentálhigiéné, az edukáció, az orvosi (medikális) nézőpont, az innováció, a gyermekvédelmi rendszer és a család közös együttműködését helyezi előtérbe. A cél, hogy ezek az elemek egy rendszerben, egymást kiegészítve dolgozzanak a gyermekek testi, lelki és szociális fejlődéséért.
A Kunigunda Központ alapítójaként hiszek abban, hogy ezzel az új, összehangolt prevenciós modellel lehetőség nyílik arra, hogy a magyar gyermekfejlesztésben egy olyan irányváltás induljon el, amely a gyermeket végre komplex egészként – nem csupán tünetként – látja.
A Kunigunda Központ most egy új szakmai korszak küszöbén áll. Ehhez a szemléletváltáshoz támogató, csatlakozni kívánó szakembereket keresünk – olyanokat, akik maguk is látják és tapasztalják a jelenlegi rendszer hiányosságait, és hisznek abban, hogy a változás csak együttműködésben valósulhat meg.
Olyan kollégákat várunk, akik felismerik, hogy
- a fejlesztések közötti módszertani eltérések és a koordináció hiánya gyakran gátolja a hatékony haladást;
- a pedagógusok és fejlesztő szakemberek közötti kommunikáció sokszor esetleges vagy rendszertelen;
- a gyermekek fejlesztése sok esetben túlságosan fragmentált, hiszen több helyre járnak, de egységes koncepció, komplex szemlélet nélkül;
- és előfordul, hogy a fejlesztés nem a gyermek aktuális életkorához, motivációjához vagy személyiségéhez igazodik.
Sok családnál tapasztaljuk, hogy a pedagógiai szakszolgálati vélemény kézhezvétele után a szülő magára marad a bizonytalansággal, nem tudja, hogyan tovább. Emellett gyakori, hogy a gyermeknek soha nem volt komplex funkcionális látás- vagy hallásvizsgálata, vagy éppen egy mozgásfejlesztés során rejtve marad egy strukturális probléma – például egy csigolya-eltolódás –, amelyet csak egy osteopata vagy kiropraktőr tudna orvosolni.
Mi abban hiszünk, hogy a gyermek fejlesztése nem szigetekre bontott feladat, hanem hálózati együttműködés kérdése. Ezért szeretnénk létrehozni azt a szakmai összefogást, amelyben a pedagógia, az egészségügy, a mentálhigiéné és a családsegítés szakemberei közös nyelvet és célt találnak: a gyermekek testi-lelki-szociális jólétét.
Az okok tehát sokfélék lehetnek – és akkor még nem is beszéltünk a táplálkozásról, amely a bél-agy tengely működésén keresztül alapvetően befolyásolja a gyermek viselkedését és tanulási képességeit, vagy a digitális környezet hatásairól, amelyek napjainkban egyre korábban és intenzívebben formálják az idegrendszeri érés folyamatát.
Célunk egy olyan országos szakember-gárda kiépítése, amelyben empátiával, komplex szemlélettel, elhivatottsággal és valódi gyermekszeretettel dolgozunk együtt – úgy, hogy a szülőre partnerként tekintünk, és mindenki egy irányba, a gyermekért cselekszik.
Kicsik vagyunk, de nagyot álmodunk. Hisszük, hogy minden gyermek fejlődése közös ügy. Hiszünk benne, hogy a jövő prevenciója az együtt gondolkodásban, a tudásmegosztásban és a közös felelősségvállalásban rejlik. Várjuk azokat a szakembereket, akik velünk együtt szeretnének tenni a jövő generációjáért.
„Két ügyben is segítettél, ezért szeretnék köszönetet mondani. Egyrészt az ADHD-s gyerekemnek nyújtott segítségedért, másrészt a párterápiáért, amit kaptunk tőled. Krisztián sokkal kiegyensúlyozottabb, pozitívabb, gyerek lett. Jobban figyel a suliban, kevesebb a probléma vele itthon is, meg az iskolában is. Kicserélődött teljesen, ami nagyon nagy szó, mert megjártunk vele számos állami, és magánpszichológust is, akik nem segítettek neki.
Másfelől, elég mély válságból rántottál ki bennünket Kittivel. Jól használható útmutatót nyújtottál önmagunkhoz, egymáshoz, a gyerekhez, a házasságunkhoz. A kapcsolatunk is összehasonlíthatatlanul harmonikusabb, szeretettelibb lett, ezt már a gyerekek is észrevették.
Teljesen más minőségben éljük az életünket mint mielőtt mentünk hozzád!
Szóval, mindannyiunk nevében köszönjük szépen, rengeteget segítettél.” B. András , 10 éves Krisztián apja
MEGRENDELHETŐ a Kunigunda Központ saját fejlesztésű társasjátéka
a Te kérsz egy Tirami Su-t?
Egyedülálló, komplex, a TLSZ Program szórakoztató változata,
3:1-ben társasjáték családoknak és baráti társaságoknak.
Segítség a családoknak, a szülőknek, a gyerekeknek
A központ egyszerre képviseli a prevenció mindhárom szintjét:
– elsődleges (megelőzés, tudatosítás,szűrés),
– másodlagos (tanácsadás, kiegészítő vizsgálatok),
– és harmadlagos prevenciót (célzott, szakemberek által végzett fejlesztés és együttműködés társ-szakemberekkel).
Minden esetben a gyermek komplex fejlődése és jólléte áll a középpontban.
Gyermek-út modell
- Korai felismerés és komplex szűrés
A Kunigunda Központ játékos, nem invazív szűrései funkcionális képet adnak a gyermek fejlődéséről – nem diagnosztikai, hanem megértést segítő eszközként.
A vizsgálat során feltérképezzük a mozgásos, szenzoros, kommunikációs, kognitív és érzelmi-szociális területeket.
A szűrés fő elemei:
• reflexprofil és mozgásfejlődési státusz
• részképesség szűrés
• szenzoros érzékenység és idegrendszeri érettség vizsgálat
• érzelmi–szociális fejlődési térkép
Célunk: az eltérések korai felismerése és a tanulási, viselkedésbeli vagy önbizalommal kapcsolatos nehézségek megelőzése.
- Interdiszciplináris teammunka
A Kunigunda-modell szíve a szakmai team, amely minden gyermek köré személyre szabottan szerveződik.
A team tagjai egymást kiegészítő tudással és közös szemlélettel dolgoznak, rendszeres konzultációk során egyeztetve.
Lehetséges teamtagok:
• pszichopedagógus / prevenciós szakember (szakmai vezető)
• gyógypedagógus, fejlesztőpedagógus
• mozgásterapeuta (INPP, TSMT, Alapozó)
• logopédus / hallásterapeuta
• vision terapeuta
• gyermekvédelmi szakemberek
• orvosi konzultáns (neurológus, szemész, fül-orr-gégész, pszichiáter)
• további társ-szakemberek szükség szerint
A szülőt minden esetben partnerként vonjuk be, hiszen a valódi fejlődés csak együttműködésben történhet.
A szakemberek önálló vállalkozóként, partnerségi rendszerben dolgoznak, a Flowers by Amy Kft. szakmai és infrastrukturális ernyője alatt.
Szülő–Assistance Szolgáltatás
„Mert a nevelés nem sprint, hanem maraton – ahol nem kell egyedül futnod.”
A Szülő–Assistance szolgáltatás célja, hogy hosszú távú, biztonságos szakmai támogatást nyújtson azoknak a szülőknek, akik szeretnének eligazodni gyermekük fejlődési, tanulási, viselkedési vagy érzelmi kihívásaiban – anélkül, hogy folyamatosan új szakembert kellene keresniük.
Szolgáltatásunk nyitott szülőknek, leendő szülőknek és kismamáknak is – mert a megelőzés a várandóssággal kezdődik.
Szülői edukációs formáink:
• Prevenciós Előadások – tematikus, informatív, gyakorlatorientált workshop-sorozat
• Online tudástár – rövid, gyakorlatias tartalmak a mindennapi támogatáshoz
• Szülői Mentő-öv Program – 3/6/9/12 hónapos csomagajánlatok
A Kunigunda Központ célja, hogy országos szinten is mintaszerű, gyakorlatban működő integrált prevenciós modell legyen, amely hidat képez az egészségügyi, pedagógiai és pszichológiai területek között.
A Kunigunda nem csupán fejlesztő hely, hanem szemléletformáló közösség:
• ahol a család, az intézmények és a szakemberek együtt építenek biztonságos alapot a gyermek fejlődéséhez.
“Adj egy esélyt gyermekednek a TLSZ programmal, mielőtt kódot és/vagy gyógyszeres kezelést kapna! Amennyiben ez mégis elkerülhetetlen, vagy már van diagnózis, akkor tudd, hogy kiegészítő terápiaként is igen hatékony eredményeket lehet elérni a TLSZ Programmal (tercier prevenció: a súlyosbodás és a szövődmények valószínűségének csökkentése révén). Hiszen: Gyermekünk a legféltettebb Kincsünk.”
Szilágyi Kinga, TLSZ Prevenció Specialista
Miben tudok segíteni?
A Kunigunda Központban az alábbi szolgáltatásaimat veheti igénybe:
A Kunigunda Központban játékos, strukturált megfigyelésen alapuló prevenciós szűréseket végzünk, amelyek segítenek eligazodni abban, hogy a gyermek mely területeken igényelhet több támogatást – akár már egészen kis korban.
Ez nem diagnózis, és nem helyettesíti a hivatalos vizsgálatokat, de fontos első lépés lehet a megértés és a megelőzés felé vezető úton.
Gyors, kényelmes, azonnali eredmény és javaslat. Akár az otthonodban is!
A TLSZ egy intenzív, 4 hónapos prevenciós program, amely az önismeret, az érzelmi rugalmasság és a mozgásos fejlődés támogatásán alapul. A program különlegessége az integratív szemlélet: különböző, egymást erősítő módszereket ötvöz, amelyek segítenek a gyermekeknek magabiztosabban, kiegyensúlyozottabban eligazodni a világban – és önmagukban.
A Kunigunda Központ társulási modellben működik:
a szakemberek nem alkalmazottak, hanem szakmai partnerek, akik saját tevékenységüket közös értékrend és azonos szemléletmód keretében végzik.
A Flowers by Amy Kft. biztosítja:
• az infrastruktúrát,
• az adminisztrációs és marketing hátteret,
• az ügyfélkapcsolatot és szakmai koordinációt.
Csatlakozz hozzánk!
Ha úgy érzed, hogy értékrendben és szakmai szemléletben kapcsolódni tudsz ehhez a kezdeményezéshez,
várjuk jelentkezésedet partneri együttműködésre.
Tel.: 06 30 433 7635 | E-mail: kunigundakozpont@gmail.com
– önismereti kérdések, önbizalomhiány, szerepkonfliktusok
– szülői nehézségek, gyermek viselkedésével vagy fejlődésével kapcsolatos kérdések
– testvérféltékenység, leválási problémák, szorongás jelei, közösségi beilleszkedési kihívások
– párkapcsolati újrahangolás, szülőpárként való működés összehangolása
– családi újrarendeződés mozaikcsaládban, új kapcsolatban
– transzgenerációs minták felismerése, hozott családi működésmódok átírása
– veszteségek feldolgozása, gyász utáni újraszerveződés – kísérés a feldolgozás útján, a lehetőségekhez mérten, szükség esetén iránymutatással más szakember felé
A Szülő-Assistance szolgáltatás célja, hogy a szülőket gyakorlati, személyre szabott tanácsokkal, gyors és közvetlen támogatással segítse a gyermeknevelés, iskolai kihívások, viselkedésbeli problémák és érzelmi nehézségek kezelésében.
Csomagok röviden:
Alap – 3 hónap
1×90 perc személyes konzultáció
3 hónap messenger-támogatás
Gyermeknevelés, viselkedés, iskolai kihívások, önbizalom, kortárs kapcsolatok stb
Ár: 79 000 Ft
Fejlődő – 6 hónap
2×90 perc személyes konzultáció
6 hónap messenger-támogatás
Alap csomag + kommunikáció, mozgás- és szenzoros fejlesztés, szülői stresszkezelés stb
Ár: 149 000 Ft
Haladó csomag – 9 hónap
3×90 perc személyes konzultáció
9 hónap messenger-támogatás
Fejlődő csomag + prevenciós tanácsadás, egészséges életmód
Ár: 219 000 Ft
Prémium családi – 12 hónap
4×90 perc személyes konzultáció
12 hónap messenger-támogatás
Haladó csomag + családi esetmegbeszélések, személyre szabott tanácsadás
Ár: 290 000 Ft
Ez a program nem vált ki orvosi vagy pszichológusi ellátást, pedagógiai szakszolgálati vizsgálatot, ha az szükséges és indokolt! De sok esetben megelőzi a komolyabb tünetek kialakulását, vagy hozzájárul ahhoz, hogy egy gyermeknek ne legyen szüksége „címkére”, csak egy kis figyelemre, időre, fejlesztésre és támogatásra.
Fontosnak tartjuk, hogy legyen tere és ideje a megelőzésnek, a finomhangolásnak – még mielőtt egy tünetből diagnózis, egy diagnózisból életre szóló címke válik.




